Biztos sokan nézitek, hogy "Mi ez a bejegyzés?". Nos..ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy Mi olvasók mennyire vagyunk is ott "átérzésileg" a könyvben. Különböző könyvek vannak, de mindegyikben lelki megpróbáltatások vannak jelen. Legyen szó a magányról, a szerelemről, a gyászról, a haragról, a szenvedélyről és még sorolhatnám nap-estig. Minden olvasott könyv egy darabka magunkból.
Amikor Helena Silence Ezüsthíd könyvét olvastam, akkor jött ez az ötlet, hogy kéne egy ilyen bejegyzést írnom. Hogy miért? Azért, mert a blogomnak nem hiába az a neve, hogy Me&Books. A "Me" azaz én, vagy a könyvekkel kapcsolatos viszonyomat is jelenti, de nem csak a magam nevében írok, hiszen nem csak én olvasok nagy lelkesedéssel könyveket.
Ha valamit olvasunk, akkor valahogy ott is vagyunk. Ott vagyunk a szereplőkkel, és ha kell harcolunk, nevetünk, sírunk, szeretünk. Néha még, ha nem is vesszük észre, de felvesszük egy-egy szereplő jellemét, tulajdonságait.
A múltkor láttam egy képet is, hogy ha olvasunk általában a valóság elől menekülünk el. Nekem ez igaz. Néha már amikor túl sok a valóság körülöttem, sok az a sok ember aki az életemben van, vagy éppen rossz dolog történik velem, akkor a könyvek világába temetkezem, és ha lehet ki se jövök onnan amíg csak lehet. Ott más a hely, az idő, a gondjaim ott hirtelenjében már a szereplőim gondjai válnak. Mások lesznek az ellenségeim, és mások lesznek a barátaim is egyben. Valahogy az ember ebből zavaros világból elmenekül egy könyvbeli világba, ahol biztonságban érzi magát. Saját magam példájából beszélek.
A könyvbeli érzéseket jobban átérezzük. Például, ha a annyira belemerülünk a könyvbe, hogy észre se vesszük, akkor könnyen lehet, hogy a körülöttünk lévőkre hozzuk a frászt. Hogy miért? Mert, ha meghal egy szereplő aki számunkra fontos űrt töltött be abban az a könyvben, akkor sírunk. Nem is kicsit. Én nem egy könyvnél bőgtem már. Néha már csak azt vettem észre, hogy a húgom, vagy a szüleim néznek be hozzám, hogy vajon velem meg mi lehet, ezek után szoktam azt mondani, hogy "Csak a könyv.". Ezeket a szavakat általában két zsepi között szoktam mondani. :)
Szerintem nem csak én érzek így. :) Amikor az ember olvas egy teljesen más világban van jelen. Lehet egyszerre van itt is meg ott is, de annak jónak kell lenni abban, hogy ne vesszen a könyv világába. Vannak akik a western sivatagos környékén bolyonganak egy indián harc kellős közepén, de az is lehet, hogy egy erdőben van különféle tündérekkel vagy egy jóképű herceg kíséretében. Még az is lehet, hogy egy tanács teremben egy konzul társaságában folytat politikai ügyeket. Minden meg eshet. Én már csak tudom.
Rengetegféle könyvet olvastam már, és rengeteg helyre menekültem el. Sok életet "megéltem", sok csatával.
Sok szerelmet láttam, és sok halállal találkoztam, amiket meg is sirattam.
Mindenkinek vannak kedvenc szereplői akiket szeret, és vannak akikeket a főszereplőkkel együtt győznek le. Más szóval....a harcunkat a szereplőkkel folytatjuk. Lehet túl pszichológiai vagyok, de az is lehet, hogy mivel a valóságban lévő harcainkban úgy látjuk, hogy nem tudunk győzni, így a könyvbeli harcokat igyekszünk megnyerni. De az is lehet, hogy csak olvassuk a könyvet és nem a "démonainkat" próbáljuk legyőzni. Minden lehetséges.
Én harmadik osztályos korom óta kezdtem a könyvek világában élni, és remélem, hogy ez halálom napjáig így is lesz. Hiszen könyvek nélkül nem is lehetnénk. Mindegy, hogy tudományos vagy éppen ifjúsági regényeket olvasunk, mind könyvek. Könyvek, amik nélkül nem lehet élni. Sokan úgy tartják, hogy a könyvek fegyverek. Azért, mert a könyvek vagy tudást, vagy titkot is rejthet. Ez inkább a régebbi időkben jeleskedett, mert a könyvek amik általában nagy emberek kezében volt, azok előbb vagy utóbb, de veszélyessé váltak.
Mindig is az életem részei lesznek a könyvek. Szerintem nem csak én vagyok vele így. :)
Köszönöm, hogy velem vagyok a könyvek világában is. :) Egy kicsit hosszúra sikerült, de remélem, hogy tetszett nektek ez a kis "Me" bejegyzés. Sziasztok! :)
